Ennek a remek videó bemutatónak a segítségével azt tanulhatod meg, hogy hogyan tudod elkészíteni ezeket a gyönyörű, dekoratív hajtogatott csillag alakú karácsonyfadíszeket maradék anyagokból egyszerűen. Minimális varrást ugyan igényel, de kézzel is megvarrható és tényleg pillanatok alatt megvan! Bármilyen szín kombinációban készülhet, lehet farmer anyagból vagy vidám színes anyagokból de akár karácsonyi mintás textilekből is.
. . .
Ha szeretnél a gyerekeknek megtanítani egy szép hagyományt amit nem csak "unalmas" régimódi módokon lehet felhasználni, akkor ezeket a nyomtatható kártyákat neked találták ki! Keresztszemes hímzéssel rengeteg gyönyörű dolgot lehet alkotni, és ezekkel az aranyos pulcsis állatokkal most a gyerekeknek is egyszerűen megtaníthatod a hímzés alapjait. Ráadásul ezzel a vidám színes tanító játékkal a kézügyességüket és a kreativitásukat is fejlesztheted, hiszen a mintákat is saját magatoknak találhatjátok ki.
. . .
Ha te is legalább annyira szereted a baglyokat mint mi, és szeretnél idény karácsonyra egy igazán aranyos, vicces karácsonyi dekorációt készíteni akkor ezt a kreatív ötletet neked találták ki! Nem muszáj a hagyományos bagoly színekhez ragaszkodnod, bármilyen (akár maradék) vidám színű filc anyagból is készülhet. Kiegészítheted egyéb dekorációs elemekkel is: pl. tehetsz rá flittereket, gyöngyöket.
. . .
Ha van egy pár kallódó fél pár zoknid, hasznosítsd őket úja kreatívan ennek a nagyszerű honlapnak a segítségével! Ezek az aranyos baglyocskák készülhetnek felnőtt vagy gyerek méretű zokniból is, bármilyen színben. Aranyos ugye? Készíthetsz egy egész bagoly családot, és az sem baj ha nincs varrógéped, hiszen kézzel is megvarrható!
. . .
Szeretnél egy aranyos karácsonyi hangulatú pólót, amit később eltehetsz emlékbe is? Ezt a kreatív ötletet neked találták ki! Ez a cuki rénszarvasos motívum egy kis textilfestékkel készült apró kezek és lábak lenyomatának felhasználásával. Ez a rénszarvas Rudolfos minta tökéletes akkor is, ha a kicsi mindig össze-vissza maszatolja magát csokival, mert így nem látszik majd az az egy két extra folt :)
. . .
Ezek az aranyos karácsonyi témájú ujjbábok filcből készültek. Nagyon egyszerű őket elkészíteni, szinte pillanatok alatt megvannak! Ezen a weboldalon le tudod majd tölteni az összes figura (karácsonyfa, Télapó,Rudolf rénszarvas, manó és hóember) szabásmintáját. Tetszés szerint tovább dekorálhatod őket, gyöngyökkel szalagokkal, de tovább is gondolhatod a szettet és készülhet angyalka vagy Betlehemes játék is hasonló technikával.
. . .
Ennek a szuper leírásnak a segítségével te is készíthetsz magatoknak a régi megunt pulóverjeitekből ilyen, szuper, aranyos téli sapkákat. Kreatív ötlet ugye? A leírás segítségével a manó , a Rudolf rénszarvasos és a hóemberes sapka rátétjeit tudod elkészíteni: az alap sapka elkészítésének leírását pedig külön linkben találhatod majd meg az oldalon. (Az is szintén ilyen szuper, részletes.)
. . .
Ha szeretnél egy igazán szép, kedves karácsonyi dekorációt / karácsonyfadíszt készíteni és szereted a csipkét, akkor ezt a kreatív ötletet neked találták ki! Ezeknek az aranyos tortapapír angyalkáknak az elkészítése rendkívül egyszerű, nem kell hozzá más csak egy kis csipkés tortapapír, egy styrofoam ( vagy bármilyen más ) golyó és egy kis fonal. Szép ugye?
. . .
Van egy pár kisebb méretű anyagod / anyagmaradékod, amiből már nem tudsz varrni semmit? Szeretnél egy aranyos kreatív karácsonyi ajándékot / karácsonyfadíszt készíteni? Ha igen, akkor ezt a kreatív ötletet neked találták ki! Ez a jópofa Télapó anyagmaradékokból készült: patchwork technikával. Elkészíteni nem olyan nehéz, mint ahogyan az első ránézésre tűnik, ha egy picit tudsz varrni, akkor gyerekjáték lesz!
. . .
E remek honlap segítségével azt tanulhatod meg, hogy hogyan kell elkészíteni ezeket a hihetetlenül aranyos , vidám törpéket. Jópofák ugye? Nem csak karácsonyi vagy téli dekorációnak tökéletesek, de akár ajándékként is adhatod őket ! Hungarocell kúp helyett használhatsz egy vastagabb A3-as rajzlapot is kúp formájúra összetekerve, a ruháik pedig lehetnek régi megunt ruhadarabokból / polár sálakból.
. . .
Megmaradt a legutolsó összejövetelről egy pár papírtányér? Van egy kis fehér maradék fonalad? Szeretnél egy vidám, karácsonyi dekorációt fillérekből? Ha igen, akkor ezt a kreatív ötletet neked találták ki! Ez a kedves,rusztikus hatású hóember a látszat ellenére hihetetlenül egyszerűen készül: nem kell hozzá más csak egy pár papírtányér (vagy karton kör alap), egy kis vatta és fonal. Ügyes ugye?
. . .
Ennek a nagyszerű videó bemutatónak a segítségével azt tanulhatod meg, hogy hogyan kell kartonpapírból ( kartondobozokból ) mű kandallót készíteni, egyszerűen! Semmi más nem kell hozzá, csak egy pár kartondoboz, egy kis ragasztó, egy pár fehér A4-es írólap és egy kis festék. Kreatív ugye? A téglákat nem muszáj színes papírból készítened, egy egyszerű mosogatószivacs befestékezésével és nyomdaként használásával gyorsabban haladhat a "burkolás" : )
. . .
Ennek a remek receptnek a segítségével filléres alapanyagokból te is készíthetsz magadnak porcelán gyurmát házilag, ami formázás után levegőn szilárdul meg, így nem igényel sütést. (Ezek a gyönyörű rózsák is ezzel a hideg porcelán gyurmával készültek.) Az elkészítése nagyon egyszerű, összetevői: PVA ragasztó,kukoricakeményítő,glicerin,kézkrém,pici citromsav és ha illatosat szeretnél akkor tetszőleges illóolaj.
. . .
Reklám
Ha szeretnél egy aranyos, vidám és hangulatos lámpást készíteni idén karácsonykor,vagy csak a téli dekorációdat szeretnéd kiegészíteni egy vidám egyszerű ötlettel, akkor ezt a kreatív ötletet neked találták ki! A mintát pillanatok alatt elkészítheted és ráadásként nagyon hangulatos is. A leírás készítője led teamécseseket használ hozzá, de ha befőttes üvegek külsejére teszed tehetsz bele más fényforrást is.
. . .
Ennek a szuper, kreatív ötletnek a segítségével bármilyen unalmas pezsgős vagy boros poharat egycsapásra izgalmas Szilveszteri vagy szülinapi buli kellékké varázsolhatsz. Nem csak színes festékekkel ( konfettikkel ) készülhet: készítheted elegáns arany vagy éppen gyöngyház fehér színben is, így egy esküvő vagy éppen egy karácsonyi vacsora kiegészítő dekorációs elemei is lehetnek.
. . .
Szeretnél a gyerekekkel egy vidám, vicces karácsonyi dekorációt alkotni? Ezt a kreatív ötletet , a wc papír gurigákból készült törpéket nektek találták ki! Ezek a kedves kis papír törpék egy egyszerű wc papír guriga ( vagy bármilyen más papírhenger ) egy kis festék, fonal és némi színes papír segítségével szó szerint pillanatok alatt elkészíthető, akár a legkisebb kreatív kezek által is! Kreatív ötlet ugye? A karácsonyi törpék nem csak törpék lehetnek: a hasonlóságra való tekintettel készíthettek belőlük Mikulásokat / Télapókat vagy akár kerti törpéket is : )
. . .
Ennek a nagyszerű honlapnak a segítségével azt tanulhatod meg, hogy hogyan tudod szinte pillanatok alatt elkészíteni ezeket az aranyos gombokkal dekorált téli képeslapokat. Kreatív ugye? És nem kell hozzájuk semmi más, csak egy kis papír, egy pár szép színes gomb, és filctollak. A képeslapok között van: hóember, Rudolf rénszarvas, karácsonyfa és karácsonyfadísz motívumos üdvözlőlap is.
. . .
Ez az aranyos , vidám, kreatív hóemberes téli dekoráció műanyag kanalakból készült egy (terra kotta) cserép és némi festék segítségével. Ügyes ugye? Nem muszáj kék színűre festened a cserepet, bármilyen vidám élénk színű, vagy akár elegáns fehér is lehet. Ajándéknak is tökéletes, és abszolút olcsó! Ha csibéket készítesz hóemberek helyett akkor a húsvéti dekorációdat is kiegészítheted vele, de locsolóajándéknak is tökéletes hiszen a cserepet megtöltheted édességgel is.
. . .
Ezek az aranyos, ehető hóemberek főtt tojásokból készültek, némi répa és bors segítségével. Kreatív ötlet ugye? Ráadásul gyorsan el lehet őket készíteni, és könnyen feldobhatod velük a karácsonyi ebédet. Ha szeretnéd kreatívan továbbgondolhatod az ötletet, és az alsó tojást megtöltheted egy ínycsiklandó tojásos vagy húsos krémmel is. Hasonló módszerrel készíthetsz Mikulást is (lehet piros paprika szelet az alja , tojás a feje, és egy darab háromszögre vágott piros tv paprika a sapkája).
. . .
Szeretsz horgolni? Szeretnél egy aranyos, egyedi, téli sapkát készíteni a gyerekeknek ajándékba? Ha igen,akkor ezt a rénszarvas Rudolfos horgolt sapkát ajánljuk figyelmedbe! Jópofa, vicces és egyedi, egészen biztosan örülni fog neki bárki aki kapja. Nem feltétlenül kell hagyományos rénszarvas barna színűre készítened, lehet más vidám színű is. A leírásban a horgolt agancs és szem leírását is megtalálhatod, ha nem szimpatikus a filc kiegészítés.
. . .
Szeretnél egy "mindenre jó", olcsó házi készítésű tisztítószert, ami nem tartalmaz semmiféle mérgező alapanyagot ? Ezt a szuper tisztítószert neked találták ki! Nem kell semmi más hozzá, csak egy kis narancshéj és ecet! Az elkészítése is igen egyszerű: a narancsok héjára egy üvegben rá kell önteni az ecetet és 2 hétig állni hagyni, utána leszűrni és kész is a tisztítószer, amit bárhol használhatsz:konyhában, fürdőszobában, de az ecet a penészre is tökéletes! Amíg az ecet nem párolog el egy picit ecetszagú, de utána felváltja az isteni narancs illat!
. . .
Ha van egy régi fa bútorod, aminek itt-ott megkopott a lakkozása, ezt a szuper, olcsó és mégis hatékony házi készítésű karceltávolítót ajánljuk a figyelmedbe! Nagyon egyszerű elkészíteni: semmi más nem kell hozzá csak egy kis olívaolaj és ecet. Az oldal extra tippje: ha nagyon mély /nagy a karcolás a karceltávolító folyadék előtt a kilátszó fát a bútorhoz hasonló színű filccel vagy egy kis festékkel fixáld le.
. . .
Ez a vidám, kreatív, aranyos hóemberes karácsonyi dekoráció fillérekből, egy kis ragasztó, egy pár lufi és egy kis fehér fonal segítségével készült. Ügyes ugye? A fonalszálak ragasztásához bármilyen átlátszóra száradó ragasztót használhatsz, de a legjobb tapéta ragasztó, vagy a papírmasé ragasztó. Papírmasé ragasztót házilag fillérekből is készíthetsz: a recepthez keress rá nálunk a "ragasztó" szóra.
. . .
Ha szeretsz horgolni , és szeretnél ilyen aranyos, dekoratív kis karácsonyfákat / fenyőfákat készíteni, akkor ezt a kreatív ötletet neked találták ki! A kis fácskákat dekorálhatod gyöngyökkel ( így karácsonyfadíszek is kerülhetnek rájuk ) , de állhatnak önmagukban is. Karácsonyfadíszeknek is ideálisak, és a hagyományos fenyőfa-zöld színhez sem kell igazodnod, lehetnek egészen "őrült" élénk színűek is : )
. . .
El sem hinnéd, hogy mennyire egyszerű elkészíteni ezeket az aranyos, vidám, színes kis téli sapkákat ! Csak egy kis fonal és egy wc papír guriga kell hozzájuk! Nagyon ötletes és egyszerű, gyerekekkel is bátran készíthetitek. Bármilyen vidám vagy visszafogott színű fonal megfelel hozzá, és nem csak karácsonyi dekorációként használhatod: ezzel a technikával bármilyen figurás dekorációnak egyszerűen készíthetsz sapkákat.
. . .
Ezek a vidám, színes, különleges karácsonyfadíszek karton papírból készültek egy kis fonal segítségével. Kreatív ugye? Pillanatok alatt megvan, gyerekek is készíthetik és szinte semmibe sem kerül! Készítheted bármilyen maradék színes vidám, vagy éppen klasszikus fehér fonálból, és a csillagok formáját is tetszőlegesen módosíthatod az ágak számának növelésével vagy csökkentésével.
. . .
Reklám
- - - Nincs több megjeleníthető ötlet - - -
