Imádjuk a filcet, mint kreatív alapanyagot, hiszen nem foszlik, ezért rendkívül egyszerű dolgozni vele, ráadásul csodás dolgokat lehet belőle alkotni! Ilyen ez a kedves filc csacsi is, ami egy kis kézi varrással pillanatok alatt elkészíthető! Aranyos ugye? A külső honlapon megtalálhatod majd a filc csacsi figura teljesen ingyenes szabásmintáját, ami alapján igazán gyerekjáték lesz megvarrnod ezt a kedves filc figurát! Használhatod a filc csacsi figurát önmagában kedves, puha gyerekjátékként, macskajátékként vagy lehet része pl. egy vidám babaforgónak is! (A csacsi összeállításához pelenkaöltést használj! )
. . .
Szeretnél egy kedves játékot készíteni gyermekednek / unokádnak ajándékba, amihez ráadásul nem szükséges profi varrónőnek sem lenned? Ezt a szuper filc, afrikai állatokból álló ujjbáb szettet neked találták ki! A filc rendkívül klassz kreatív alapanyag, hiszen nem foszlik, így kezdő varróknak (kézi varráshoz) is ideális választás lehet! A bábozás nem csak mókás játék, hanem nagyban segíti is a kicsik testi és szellemi fejlődését (kézügyességét és fantáziáját). A külső honlapon megtalálhatod majd a filc afrikai állat ujjbáb szett ingyenes szabásmintáját, ami alapján igazán gyerekjáték lesz elkészítened! (Az összeállításhoz használj textil ragasztót és pelenkaöltéseket!)
. . .
Nézd ezt a kedves malackát! Hát lehet neki ellenállni? Kapj elő egy lap rózsaszín filcet és készítsd el te is! Mi egyszerűen imádjuk a filcet, mint kreatív alapanyagot, hiszen nem foszlik, ezért rendkívül egyszerű dolgozni vele, ráadásul csodás dolgokat lehet belőle alkotni! A külső honlapon megtalálhatod majd a filc malac figura teljesen ingyenes szabásmintáját, ami alapján igazán gyerekjáték lesz megvarrnod ezt a kedves filc figurát! Használhatod a filc malac figurát önmagában kedves, puha gyerekjátékként, macskajátékként vagy lehet része pl. egy vidám babaforgónak is! ( A filc malacka pelenkaöltésekkel lesz a legszebb. )
. . .
Szereted a gyorsan és egyszerűen meghorgolható, egyedi, kézzel készült karácsonyfa díszeket / karácsonyi dekorációkat? Horgolj meg egy ilyen aranyos, mini ,parafadugó törzsű karácsonyfácskát! Az elkészült amigurumi karácsony fádat dekorálhatod gyöngyökkel (így karácsonyfadísz is kerülhet rá), vagy állhat önmagában is, a sikere minden formában garantált! Ez a cuki amigurumi fenyőfa remek karácsonyi dekoráció,karácsonyfadísz vagy játék is lehet és meghorgolni sem nehéz! A külső honlapon megtalálhatod majd a mini amigurumi karácsonyfa ingyenes körökre osztott horgolásmintáját.
. . .
Szeretnél idén karácsonyra egy igazán különleges ( kültéri ) dekorációt készíteni? Van egy pár színes gumilabdátok, ami csak kallódik? Használjátok őket újra kreatívan és készítsétek el ezeket az óriás karácsonyi gömb díszeket! Kreatív ötlet ugye? Ezek a gumilabdákból készült karácsonyi gömb díszek bármilyen színben és méretben remekül mutatnak! Akár kicsi színes műanyag labdákból akár óriási gimnasztikai labdákból készíted őket a végeredmény egészen biztosan csodás lesz! Iskolai és óvodai karácsonyi dekorációnak is tökéletes lehet, mert ha elmúlik a karácsony labdaként tovább használható!
. . .
Reklám
Szereted az olyan egyszerű kreatív ötleteket, amikhez nem szükséges semmilyen drága hobbi alapanyag vagy speciális eszköz? Szeretsz újrahasznosítani? Próbáld ki ezt a remek kreatív ötletet: a pulcsi hóembereket! Ezek a szuper aranyos, dekoratív hóemberek pillanatok alatt belopják magukat az ember szívéve, és ugyanilyen gyorsan el is készíthetőek! Ráadásul (bármilyen meglepő) de varrási tudás sem kell hozzájuk! Kreatív ötlet ugye? A pulóverből készült hóemberek remekül mutatnak kötött lábszárvédőből (vagy más ruhadarabok újrahasznosításával is elkészítheted őket pl: szétvághatsz zoknikat, pólókat! )
. . .
Szeretsz újrahasznosítani ? Van egy pár kiégett gyertyaizzód, amivel eddig nem nagyon tudtál mit kezdeni? Készíts belőlük egy ilyen különleges, dekoratív, karácsonyi füzért ! Kreatív ötlet ugye? Ez a csodás karácsonyi égősor füzér pillanatok alatt elkészíthető egy kevés üvegre való akril ( fújós ) festék és egy kupac kiégett gyertyaizzó segítségével - akár a kisebb kreatív kezek által is! Természetesen nem muszáj modern ezüst színűre festenetek a kiégett villanykörtékből készült karácsonyi izzó füzért : ha a tetejét vidám színekre festitek az alját pedig ezüst színűre hagyjátok úgy is nagyszerűen néz majd ki!
. . .
Szeretnéd meglepni rokonaidat / ismerőseidet egy mókás kézzel készült ajándékkal? Szeretsz barkácsolni? Szereted a különleges társasjátékokat? Készítsd el ezt a szuper órási karácsonyi mintás amőba játékot egy pár fa kocka és egy pár deszka segítségével! Ha nem szeretsz barkácsolni, kreatívan újragondolhatod az ötletet, és más alapanyagokból is elkészítheted a társasjátékot. pl: a gyerekek fa építőkockáiból, karton papír dobozból, egy régi fiókból vagy teafilteres dobozból. Az amőba kockák is készülhetnek kartonpapírból! Természetesen a legtartósabb megoldás, ha fából készíted, amihez nagy segítséget fog nyújtani ez a lépésről-lépésre leírás. (A méretek hüvelykben vannak megadva. 1 inch=1.25)
. . .
Szeretsz barkácsolni? Szereted a különleges és egyedi, fából készült karácsonyi dekorációkat? Próbáld ki ezt a szuper kreatív ötletet : a fából készült rénszarvast! Ez a csodás fa rénszarvas remek mikulás dekoráció vagy karácsonyi dekoráció lehet az otthonotokban és a kertben: egészen biztosan csodájára jár majd mindenki aki látja! Készítheted vintage hangulatban koptatva, de fehérre festve vagy más otthonodhoz illő színekben is remekül mutat! Az elkészítése sem olyan nehéz, mint ahogy az első ránézésre tűnhet: ha van a barkácseszközeid között dekopírfűrész (szúrófűrész), akkor gyerekjáték lesz elkészítened a fa rénszarvast! (A sablon méretei hüvelykben vannak megadva! 1 inch=2.54cm. A videó elindításához pedig az EREDETI NYELVÉN gombot válaszd nálunk! )
. . .
Ez a gyönyörű papír faleveles koszorú egy kevés hulladék papírból villámgyorsan elkészíthető, ezért remek kreatív elfoglaltság lehet az őszi napokra kicsiknek és nagyoknak egyaránt! A papír falevelekből készíthettek koszorút , de önmagukban is remekül mutatnak őszi dekorációként. Az őszi faleveleket készíthetitek bármilyen őszies hangulatú színes papírból , maradék csomagolópapírból vagy akár könyvlapokat is felhasználhattok hozzájuk. Kreatív ötlet ugye? A papír falevelek szélét megszínezhetitek egy kevés bronz vagy arany akril festékkel, filctollakkal vagy színes ceruzával is, a még különlegesebb hatásért. Különféle falevél sablonokat ide kattintva találhatsz hozzá
. . .
Szereted az egyedi, kedves, kézzel készült gyerekjátékokat ? Szeretsz horgolni ? Horgolj meg egy ilyen szuper aranyos, puha amigurumi sálas jegesmedvét a gyermekednek / unokádnak! Ennek a szuper aranyos amigurumi plüssjátéknak: a horgolt jegesmedvének , egészen biztosan hatalmas sikere lesz, bármilyen méretben készíted majd el! Amigurumi Space remek honlapján megtalálhatod majd a horgolt ( amigurumi ) jegesmedve ingyenes körökre osztott horgolásmintáját, így igazán egyszerű lesz meghorgolnod majd! A minta tervezője: Marina B
. . .
Ez a csodaszép angyalka egyszerű fonalból készült makramé ( csomózásos ) technikával. Szép ugye? Ennek a remek csomózási útmutatónak köszönhetően te is könnyedén elkészítheted ezt a szépséges makramé angyalkát. Természetesen a csomózott angyalka bármilyen más méretben és színben is megalkothatod , a végeredmény egészen biztosan csodálatos lesz! Meglepheted a makramé angyalkát csomózott ékszerként készítve csodás karácsonyi ajándék lehet , vagy akár karácsonyfadíszként is felhasználhatod! Ha még sohasem készítettél ezelőtt makramé ékszereket , az sem lehet probléma, hiszen a makramé csak elsőre tűnhet nehéznek, de valójában nagyon is egyszerű! Csomózásra fel!
. . .
Ez a gyönyörű karácsonyfa makramé ( csomózásos ) technikával készült, egy szép kevés hímzőfonál és egy pár szem gyöngy segítségével. Ez a karácsonyfa csomózási minta hihetetlen ugyan, de ( az alap csomó elsajátítása után ) rendkívül egyszerűen elkészíthető, ezért bátran belevághatsz akkor is, ha ezelőtt még soha sem készítettél makramé ékszereket / karácsonyfa díszeket ! Ráadásul ennek a részletes lépésről-lépésre csomózási videó útmutatónak köszönhetően, most tényleg gyerekjáték lesz elkészítheted ezt a csodás csomózott karácsonyfát. Készítheted a makramé karácsonyfa medálokat / díszeket magadnak vagy barátaidnak / ismerőseidnek ajándékba , a sikere garantált!
. . .
Ez a szuper aranyos baglyos nyaklánc egyszerű fonalból készült makramé ( csomózásos ) technikával. Szép ugye? Ennek a remek lépésről-lépésre csomózási videó útmutatónak köszönhetően te is könnyedén elkészítheted ezt a kedves baglyos ékszert , egy kis ( hímző ) fonal , egy pár szem gyöngy és egy kis faág ( vagy henger alakú gyöngy ) segítségével. Természetesen a csomózott baglyokat bármilyen más méretben is megalkothatod ( legyen az egy szép fali dísz vagy éppen egy miniatűr kulcstartó ) , így dekorálhatod velük az otthonodat , és meglepheted bagoly imádó barátaidat / családtagjaidat is!
. . .
A paracord ( csomózás ) egy nagyszerű kreatív technika hiszen minden látszat ellenére rendkívül egyszerű, így akkor is bátran belevághatsz a paracord karácsonyfa elkészítésébe, ha még sohasem próbálkoztál paracord díszek készítésével ! Ez a remek lépésről-lépésre videó útmutató most abban lesz segítségedre, hogy hogyan tudod elkészíteni ezt a csodás karácsonyfa alakú paracord díszt. A karácsonyfa paracord díszek remek kézzel készült karácsonyi ajándékok lehetnek vagy használhatjátok őket kreatív karácsonyfa díszekként is! Ejtőernyőzsinór ( paracord ) helyett kísérletezhetsz más madzagokkal is!
. . .
Szeretsz horgolni? Szeretnél meghorgolni egy ilyen aranyos, dekoratív kis karácsonyfát / fenyőfát? Ezt az ingyenes mini amigurumi fenyőfa mintát neked találták ki! Az elkészült amigurumi karácsonyfáidat dekorálhatod gyöngyökkel (így karácsonyfadísz is kerülhet rá), vagy állhat önmagában is, a sikere garantált! Ez a cuki amigurumi fenyőfa remek karácsonyi dekoráció, karácsonyfadísz vagy éppen puha gyerekjáték lehet és meghorgolni sem nehéz! A külső honlapon megtalálhatod majd a mini amigurumi karácsonyfa ingyenes körökre osztott horgolásmintáját.
. . .
Ez a kedves kis amigurumi karácsonyi ajándék egy kevés fonalból pillanatok alatt meghorgolható, és egészen biztosan hatalmas örömet okoz majd annak, aki kapja! Kreatív ötlet ugye? A külső horgolós honlapon megtalálhatod majd az amigurumi karácsonyi ajándék a körökre osztott horgolásmintáját teljesen ingyenesen, ami rendkívül nagy segítséget nyújt majd az amigurumi karácsonyi ajándék karácsonyfadíszek meghorgolásában. Ha még nem vagy gyakorlott az amigurumiban az sem baj, ezt a kedves puha horgolt plüss karácsonyi ajándékot pillanatok alatt elkészítheted!
. . .
Ennek a remek ingyenes, körökre osztott amigurumi mintának köszönhetően te is könnyedén meghorgolhatsz magadnak (vagy ajándékba barátaidnak / rokonaidnak) egy ilyen szuper aranyos, mini, horgolt mézeskalács házikót. Kreatív ötlet ugye? Természetesen az amigurumi mézeskalács ház nem csak ebben a színben mutat szépen, bármilyen vidám színű fonalat használhatsz a dekorálásához. Használhatod a horgolt mézeskalács házikót tűpárnaként, kulcstartóként, karácsonyfadíszként vagy puha gyerekjátékként, egészen biztosan hatalmas sikere lesz!
. . .
Reklám
- - - Nincs több megjeleníthető ötlet - - -
